2010. június 14.

BÉRMÁLÁS ÉS SZENTMISE VÁCOTT

Június 20-án, a pünkösd utáni 4. vasárnap, délután 5 órai kezdettel Varga Lajos váci segédpüspök úr immár harmadik alkalommal szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a Pontificale Romanum szerint a váci Karolina-kápolnában. Ez alkalommal hét, főleg budapesti közösségünkhöz kapcsolódó fiatal kérte — megfelelő fölkészülés után — a Szentlélek adományát. Kérjük értük minden olvasónk imáit. A bérmálást követően a püspök úr hagyományos rítusú szentmisét celebrál. (Mint korábban jeleztük, a szertartásról televíziós fölvétel készül.)

A Budapestről érkező szolgálattevők a Vác-Szob felé tartó zónázó vonattal indulnak 15 óra 7 perckor a Nyugati pályaudvarról. A kápolna Vácott a Gasparik utcában, a székesegyház mellett található. Szívesen vesszük más zarándokok csatlakozását is e nagy ünnepünkre. A jeles alkalom nem befolyásolja a budapesti miserendet, a Belvárosi Templomban e napon is a szokott időben és ünnepélyességgel tartunk énekelt szentmisét.

Nincsenek megjegyzések: