2010. október 19.


HAGYOMÁNYOS RÍTUSÚ SZENTMISÉK A BACSFAI BÚCSÚJÁRÓHELYEN

A bacsfai — korábbi nevén szantantali — búcsújáróhely a csallóközi magyarság legnagyobb búcsújáróhelye.

Az 514 lelket számláló község Pozsonytól 25 km-re keletre található. A faluban 1660-ban kezdett templom- és kolostorépítésbe Lippay György érsekprímás. Az építkezéseket Szelepcsényi György fejezte be, a kolostorba ferences szerzetesek költöztek. 1718-ban, majd 1720-ban vihar pusztította a templomot és a kolostort. 1724-ben, október 1-én a templomot Ghyllányi György püspök szentelte föl Páduai Szent Antal tiszteletére. A templom főoltárát gróf Apponyi György emeltette 1782-ben. Maga a kripta, vagyis a templom alatti sírbolt az Apponyi család temetkezőhelye volt.

II. József reformjainak eredményeképpen a kolostort 1789-tól magtárnak, a templomot szénatárnak használták. I. Ferenc császárnak köszönhetően 1809-től a templomot újra eredeti rendeltetésének megfelelően használják. A kolostorba 1811-ben költöztek vissza a ferences szerzetesek.

A XX. század 50-es éveiben a kolostort internálótábornak használták számos pap és szerzetes számára. Többek között itt voltak elzárva Gojdics Péter Pál eperjesi püspök, Hopko Vazul eperjesi segédpüspök és Trčka Domonkos Metód szerzetes, akiket II. János Pál pápa boldoggá avatott.

A kegykép története

A képet egy doborgazi ifjú, bizonyos Liszkay Márton ajánlotta föl Szűz Máriának a gyógyulás reményében. Miután meggyógyult, egy számunkra ismeretlen pozsonyi festővel elkészíttette, és a szentantali templomnak adományozta 1703-ben. A Boldogasszony kegyképe könnyezett a következő dátumokon: 1715. június 19-én hajnali 5 órakor és ezután, 20-án hajnali 3 és 4 óra között, majd 21-én déli 12 órakor, és ismét 23-án hajnali 4 és 5 óra között. A csodás eseményeket követő vizsgálatok után az esztergomi érsek 1716. október 16-án engedélyezte a kép nyilvános tiszteletét. A kép könnyezése egy hónappal előzte meg a második máriapócsi kegykép könnyezését, amely összefüggésbe hozható az előző évek háborúságaival és járványhullámaival. A kép kultusza eljutott az óbuda-újlaki Segítő Mária-kápolnába csakúgy, mint a törökbálinti Mária-kápolnába, valamint a pozsonyi jezsuita templomba is, ahol másolatát tisztelik. Másolatát találjuk továbbá a német Windischeschenbach Gleißenthal nevű városnegyedében és Premenreuthban. A sírás vérkönnyeit egy kendőcskébe felitatták, s ezt az ereklyét máig is őrzik. A búcsú napján az ereklye ki van téve közszemlére és hódoló csókra. A zarándokok az oltárt megkerülve vonulnak az ereklye tiszteletére.

A Szent Szűz tiszteletére évente több alkalommal zarándokolnak ide a hivők, főképpen júniusban, a könnyezések évfordulójára, és szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepére.


A hagyományos rítusú szentmise a kegyhelyen

A kegyhelyen immár kezd megszokottá válni, hogy a búcsújásárok alkalmával hagyományos rítusú szentmisét is bemutatnak. Ezeket a szentmiséket Józsa Attila galántai, vagy Balogh Károly perbetei plébánosok celebrálják. Kisboldogasszony ünnepén a szentmisén ceremonár, turifer és két akolitus is szolgált. Rajtuk kívül eljött néhány ministráns Pozsonyból, hogy a hagyományos rítust megismerje, tanulja. A szentmise éjfélkor kezdődött, a szombat esti szentségimádás után. A fiatal bacsfai plébánosnak, Srankó László atyának köszönhetően a hívek a kiosztott lapokról tudták követni a latin ordináriumokat, így be tudtak kapcsolódni a szentmisébe. A helyi plébánosról tudni érdemes, hogy szorgalmasan tanulja az 1962-es szentmisét.

A magyar ajkú hívek nagy számban vesznek részt ezen az éjféli hagyományos rítusú szentmisén. Bízunk abban, hogy a búcsújárásról magukkal visznek valamit a régi rítus szépségéből és szeretetéből.

G.I.

Nincsenek megjegyzések: