2011. március 21.

NAGYHETI FEJLEMÉNYEK (2)

Mint a vasárnapi misék utáni hirdetésből már kiderült, a helyi plebániával és az illetékes megyéspüspökkel való egyeztetés után a gyömrői (Budapesttől 33 perc vonattal) Öregtemplomot jelölhetjük meg idén a nagyheti szent háromnap szertartásainak jövendő színhelyeként. A logisztikai előkészítés folyamatban van, igyekszünk minél kedvezőbb körülményeket biztosítani, részletes tájékoztatással valószínűleg a következő hétvégén jelentkezünk. Addig is kérjük, hogy ki-ki igyekezzék minél szabadabbá tenni magát ezekre a fontos napokra. Hálásak lennénk, ha a káptalani elektronikus levélcímen jelentkeznének, akik szállást igényelnek a nagyszerda délutánjától húsvét reggeléig tartó időszak egészében vagy egy részében. Egyéni kérésékkel, kérdésekkel is bizalommal írjanak, de szívesen fogadunk mindenfajta segítséget is.

Nincsenek megjegyzések: