2011. november 17.


VÉGÉHEZ ÉRKEZETT A „CHORALIS CONSTANTINUS 500” SOROZAT

Korábban már jeleztük, hogy a pünkösd utáni 19. vasárnap lesz az utolsó, amelynek liturgikus zenéje a szentmiséinken rendszeresen visszatérő „Choralis Constantinus 500” sorozat keretei közé illeszkedik. A jövő kedden, november 22-én elhangzó koncerttel az egész sorozat befejeződik. Ebből az alkalomból örömmel tekintünk most vissza az elmúlt évek gyümölcsöző együttműködésére a Corvina Consort honlapján közölt összefoglalás egy részletével:

„2008 novemberében indult útjára az a hatalmas vállalkozás, amelyben két 500 éves forrás alapján került bemutatásra a Habsburg császári udvar énekes szertartásainak repertoárja a 15—16. századi gyakorlat alapján. Közel 250 rendezvényen csendült fel a teljes egyházi év vasár- és ünnepnapjainak rekonstrukciója. A sorozat eseményeit több tízezren követték nyomon az elmúlt három évadban.

A sorozat megvalósítása hazai és nemzetközi együttműködők részvételével jöhetett létre. Számos magyarországi együttes és előadó működött közre, valamint neves külföldi vendégeket is sikerült meghívni Budapestre (Schola Gregoriana Pragensis — CZ, 2009; Capilla Flamenca — B, 2009; Cincquecento Renaissance Vokal — A, 2010).

A három évadon keresztül folyamatosan zajló eseményeknek főként Budapest belvárosának templomai (Belvárosi Főplébániatemplom, Belvárosi Szent Mihály Templom, Szent István Bazilika, Belvárosi (Pesti) Ferences Templom, Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom, Belvárosi Szent Anna Templom, Budai Ciszterci Szent Imre Templom) adtak otthont, hiszen a koncertszerű előadások mellett a reneszánsz zene és a gregorián gyöngyszemei eredeti funkciójukban, szertartások keretében is elhangozhattak. Különleges spirituális élményben volt részük azoknak, akik a sorozat eseményeit a Szent Mihály Laikus Káptalannal való együttműködésnek köszönhetően, hagyományos római rítusú szentmisék keretében hallhatták, hiszen ez a fajta liturgia áll legközelebb az 500 évvel ezelőtti gyakorlathoz, ahhoz a formához, ahogyan annak idején végezték a szertartásokat, amikor e művek keletkeztek.”


Ennek az együttműködésnek a bemutatására és egyszersmind kedves emlékként álljon itt Johannes Ockeghem II. számú Salve reginájának felvétele, amint a fent említett utolsó közös szentmise képeit kíséri:



Végül az alábbiakban adjuk közre a sorozat zárókoncertjének programját:

2011 november 22., 19 óra
Belvárosi Szent Mihály Templom

(1056 Budapest, Váci utca 47/B)

Leonhard Kleber (c. 1495—1556)
: Fantasia in Ut
Kecskés Mónika, orgona

Heinrich Isaac (c. 1450—1517): Quis dabit capiti meo aquam?
Corvina Consort

Introitus — Heinrich Isaac: Loquebar de testimoniis (ChC III.)
Discantus

Kyrie — Orlandus Lassus (c. 1532—1594): Missa de feria
Greccio Chamber Choir

Gloria — Josquin des Prez (c. 1450—1521): Missa Pange lingua
Voces Æquales

Graduale — Audi filia (Graduale Pataviense fol. 165r)
Cantoratus Budapestiensis

Alleluia — Audi filia (Graduale Pataviense fol. 165v)
Cantoratus Budapestiensis

Credo — Heinrich Finck (c. 1445—1527): Missa [a6]
Corvina Consort

Offertorium — Offerentur (Graduale Pataviense fol. 167r)
Voces Æquales

Ludwig Senfl (c. 1486—1542/43): Quis dabit oculis
Corvina Consort

Sanctus — Heinrich Isaac: Missa Solenne [a6]
Discantus

Hans Leo Hassler (1564—1612): Pater noster [a8]
Discantus

Agnus Dei — Heinrich Isaac: Missa Solenne [a4]
Cantoratus Budapestiensis

Josquin des Prez: Ave verum corpus
Greccio Chamber Choir

Communio — Confundantur (Graduale Pataviense fol. 168r)
Greccio Chamber Choir

Heinrich Isaac: Tota pulchra es
Voces Æquales

Paul Hofhaimer (1459—1537): Salve regina
Kecskés Mónika, orgona

Heinrich Isaac: Virgo prudentissima [a6]
Corvina Consort, Discantus, Cantoratus Budapestiensis,
Greccio Chamber Choir, Voces Æquales, vezényel: Kalmanovits Zoltán



POST SCRIPTUM:

A fenti művek nagy részét mostantól meg is lehet hallgatni a sorozat honlapján beágyazott YouTube-videók segítségével, az egész sorozatot pedig Kalmanovits Zoltán értékeli a Magyar Kurírnak adott interjújában.

Nincsenek megjegyzések: