2012. március 27.


NAGYHETI SZERTARTÁSAINK (2012)

Amint azt két hete hirdettük, Istennek hála idén is a maguk teljességében végezhetjük el nagyheti szertartásainkat úgy, ahogy tavaly tettük. Időközben sikerült egyeztetni a technikai részleteket, és kiderült, hogy Gyömrőn is változatlanul tarthatjuk magunkat a tavalyi napirendhez. Így most közzétesszük a teljes nagyhét és a húsvéti ünnepek programját a megfelelő időpontokkal, külön felhíva a figyelmet arra, hogy a budapesti szentmisék a rendes vasár- és ünnepnapi 12 órás időpontnál egy órával később, 13 órakor kezdődnek. Azokat, akik szeretnék a szent háromnapot velünk együtt Gyömrőn eltölteni, nemsokára a tavalyihoz hasonló közleményben tájékoztatjuk a szállás és az étkezés idei költségeiről. Jelentkezni addig is folyamatosan lehet a káptalan e-mail címén: capitulumlaicorum[kukac]gmail.com.

A nagyheti szertartásokról tavaly részletes, gazdagon illusztrált beszámolót tettünk közzé hat részben (a sorozat szöveges anyaga néhány képpel nyomtatásban is megjelent, l. Rihmer Z. — Déri B.: Régi rítusú nagyhét Budapesten és Gyömrőn, 2011-ben, Magyar egyházzene XVIII [2010/2011] 184—202). Mivel idén is minden ugyanígy fog zajlani, a program kiegészítéseként belinkeljük az egyes napokról szóló tavalyi beszámolókat, hogy aki szeretné, a további részletekről is tájékozódhassék.

VIRÁGVASÁRNAP (április 1., Budapest)
13.00: Ágszentelés, körmenet és énekelt szentmise passióval

NAGYSZERDA (április 4., Gyömrő)
17.00: Megérkezés a szállásra, a templom berendezése, próbák
21.00: Nagycsütörtöki lamentáció

NAGYCSÜTÖRTÖK (április 5., Gyömrő)
07.00: Príma
07.30: Gyakorlati megbeszélés, étkezés, tisztálkodás, stb.
09.00: Tercia és közös bűnbánati liturgia
10.00: Próbák, liturgikus fölkészülés
12.00: Szexta
12.30: Ebéd, rekreáció, pihenés
15.00: Nóna
15.30: Liturgikus fölkészülés
17.00: Szentmise, az Oltáriszentség elrejtése, vesperás, lábmosás, oltárfosztás
19.00: Gyakorlati tennivalók, étkezés, tisztálkodás, stb.
20.00: Kompletórium, búcsúbeszéd-olvasás
21.00: Nagypénteki lamentáció

NAGYPÉNTEK (április 6., Gyömrő)
07.00: Príma
07.30: Gyakorlati megbeszélés, tisztálkodás, stb.
09.00: Tercia
09.30: Próbák, liturgikus fölkészülés
12.00: Szexta
12.30: Ebéd, rekreáció, pihenés
15.00: Nóna és keresztúti ájtatosság
16.00: Liturgikus fölkészülés
17.00: Előszenteltek liturgiája (János-passió, kereszthódolat), vesperás, a szentsír megnyitása (innentől kezdve a nagyszombati vigíliáig szentsír-őrzés)
20.00: Gyakorlati tennivalók, tisztálkodás, stb.
20.30: Kompletórium
21.00: Nagyszombati lamentáció

NAGYSZOMBAT (április 7., Gyömrő)
07.00: Príma
07.30: Gyakorlati megbeszélés, étkezés, tisztálkodás, stb.
09.00: Tercia
09.30: Próbák, liturgikus fölkészülés
12.00: Szexta
12.30: Ebéd, rekreáció, pihenés
15.00: Nóna
16.00: Liturgikus fölkészülés
19.00: Feltámadási szertartás (tűzszentelés, Exsultet, próféciák, keresztvízszentelés és keresztelés, allelujás szentmise), kompletórium
22.00: Húsvéti matutínum, benne az Oltáriszentség előhozatala, feltámadási körmenet

HÚSVÉTVASÁRNAP (április 8., Gyömrő)
07.00: Príma
07.30: Szállás rendbetétele, tisztálkodás, stb.
09.00: Szentmise húsvéti misztériumjátékkal
11.00: Vendégség, hazautazás

HÚSVÉTVASÁRNAP (április 8., Budapest)
13.00: Szentmise

HÚSVÉTHÉTFŐ (április 9., Budapest)
13.00: Szentmise

Nincsenek megjegyzések: