2013. november 12.

Ádventi lelkinap és hétköznapi szentmisék


2013. december 7-én, szombaton Kovács Ervin Gellért premontrei atya ádventi lelkinapot tart a pesti ferenceseknél (Budapest V., Ferenciek tere). A lelkinap 9 órakor kezdődik szentmisével a templomban, majd elmélkedések következnek a Szent Ferenc teremben, a templomtól jobbra lévő rendház közösségi termében. A minden érdeklődő előtt nyitott program kora délután (legkésőbb 14 órakor) fejeződik be.
     Sajnos különböző okok miatt ádventi időben más időpontra nem tudtuk helyezni programunkat, reméljük, hogy a szombati munkanap ellenére minél többen részt tudnak venni rajta. (Az elmélkedésekről hangfelvétel készül, amit utólag — a clsmaszerv[kukac]gmail[pont]com címre küldött — kérésre meg tudunk mutatni.)

Rendszeres szentmisék hétköznap

Örömmel hirdetjük továbbá, hogy Kovács Ervin Gellért atya kéthetenként szerdai napon csendes szentmisét mutat be a római rítus hagyományos formájában a pesti ferencesek templomában (Alkantarai Szent Péter-templom), 16 óra 45 perces kezdettel. A soron következő alkalom november 20-án lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nincsenek megjegyzések: